OTP Bank – Számlanyitás akvizíció kampány

Nehéz a marketingesek élete, főképp, ha szakmai sikerekről szeretnének mesélni, hiszen minden tervszám, stratégia és megoldási mód szigorúan üzleti titok. Így hát spoilermentes beszámoló következik az egyik kedvenc kampányomról, amit egy szuper csapattal közösen alkottunk. Bőven elvárások fölött teljesített a kampány, a legátfogóbb, több területtel történő szoros egyeztetést követve a végén együtt tudtunk örülni a sikereknek.

A kampány tervezése során nagy szerencsénk volt, hogy a Google Analytics 360 segítségével rengeteg pontos adat állt rendelkezésünkre az elmúlt évek folyamatosan futó idevágó akvizíciós tevékenységeiről. Több évre visszamenőleg, csatornára lebontva elemeztük a konverziós arányokat, a csatornák közötti attribúciót figyelembe véve kezdtük el a tervezést. Mivel már évek óta Campaign Manager 360-on is keresztülfűzzük a kampányainkat, így Floodlight alapon is tudtunk nézni segített konverziókat nemcsak a PPC, hanem a hagyományos médiafelületeken is. Nagyon izgalmas volt látni azt, hogy az elmúlt évek eredményei és webanalitikai utánajárása során kibukkant egy teljesen új célcsoport is, akik külön figyelmet kaptak a kampány során. Lehetőségünk volt a BigQuery CRM adatok segítségével affinis szegmenseket is célozni a célzások beállításának folyamán. Az előbbiekhez igen szemléletes user journey-t raktunk össze, hogy elemezni tudjuk a felhasználók útvonalát egészen az awareness szakasztól kezdve a konverziós pontokig. A több lábon álló kampány egyik lába egy influencer együttműködéssel végződött, így média oldalról meg kellett oldani a statikus elemek mellett a mozgó tartalmak konverziófókuszú célbajuttatását is. Minden kampányelemnek más-más mikrokonverziós célt szabtunk meg, folyamatos optimalizálással, hétről hétre sajtoltunk belőle ki jobbnál jobb eredményeket.

A szokásos PPC hirdetési felületek mellett (volt jónéhány, hiszen igyekeztünk nagyon széles, de konkrétan célzott szegmenseket lefedni) hirdettünk számunkra újabb felületeken is. (Sajnos nem a TikTok, az csak 2021-ben érhető el Magyarországon) Egy kampányidőszakban debütáló Junioros applikáció hirdetéseit és mérését is sikerült 2020-ban menedzselnünk párhuzamosan az akvizíció kampány mellett. Mindehhez nagyon szoros parneri együttműködés és kiváló vezetők szükségesek, hálás vagyok, hogy ebben a csapatban lehetek.

MEGBÍZÓ
OTP Bank Marketingkommunikációs csoport vezető: Németh Anna • Marketingkommunikációs product owner: Kálosi Gergely • Márkamenedzsment csoport vezető: Hamza Kata • Marketingkommunikációs szenior szakértő: Gadácsi Regina • Márkamenedzsment szenior szakértő: Szabó Brigitta

KREATÍV ÜGYNÖKSÉG
Café CommunicationsStratéga: Heuthaler Orsolya • Kreatívigazgató: Zsembery Péter • Art Director: Szabó Sancó • Senior Copywriter: Mattyasovszky Ádám • Designer: Tamcsu Dávid, Krc Viktor • Account Director: Bittermann Tünde • Senior Account Manager: Boronkai Boglárka • Junior Account Manager: Csabai Liza • COO Media Services: Király Anita • Integrated Media Planner: Solymos Kitti • Digital Performance Team Lead: Villányi Dániel • Digital Funnel Specialist: Cseke Zsófia • Senior Digital Performance Manager: Harsányi Miklós

PRODUKCIÓ
Gyártás: Café CommunicationsProducer: Hutlassa Tamás • Gyártásvezető: Beszta Nóra • Vágó: Nemes Oresztész

Oktatóvideók – Mathias Corvinus Collegium

Talán még senkinek sem mondtam, de kettő kedvenc Youtube csatornám van, az egyik a Kurzgesagt, a másik a Bright side. Két fontos elemet kapcsolnak össze: a tanulást és a szórakoztatást. (education & entertainment = edutainment <3) Jópár évvel ezelőtt volt bennem egy vágy, hogy valami olyasmit alkossak, ami nemcsak maradandó, egyben szórakoztat és tanít is.

2019 augusztusában Constantinovits Milán, a Mathias Corvinus Collegium Fiatal tehetség program szakmai vezetője felkérésére belevágtam 16 új, egyesével 8-10 perces oktatóvideó legyártásába megadott témakörökben.

A legjobb briefet kaptam, mégpedig azt, hogy szabad kezet kapok, minden rám van bízva. A feladat roppant nagynak tűnt első látásra, hiszen nem volt art directorom, vágóm, fényelőm, szerkesztőm, dtp operátorom, narrátorom, accountom, copy-writerem, lektorom, operatőröm, így egy egyszemélyes médiaügynökségként kezdtem el a munkát. Csernus Imre szavai lebegtek előttem, hogy mindig olyan dologba kell belevágni az embernek a fejszéjét, ami elegendő kihívást biztosít, hiszen az ember fel tud nőni a rábízott feladatra, így fejlődik. Voltak szakmai kihívások a videók gyártása során, dehát “aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, ott kell néki megtanulni, hogyan kell a dudát fújni.”

Az alábbi szempontok végig ott lebegtek szemem előtt:
  • Gyors vágatok kellenek, egy pillanatra sem ülhet le a videó.
  • A szövegezés egyszerre tanító és szórakoztató kell, hogy legyen, sok gag-et írtam bele.
  • 4k-s minőségben vágtam, amit lebutítottam 1080p-re, így tűéles felvételek születtek.
  • A zenei aláfestésnél fontos volt, hogy szabadon felhasználható licenszű zenéket használjak. (ha később nemcsak belső felületre, hanem Youtube-ra is felkerülne)
  • A háttérvideók is mind Creative commons license-el kellett, hogy rendelkezzenek, vagy ha nem volt ilyen, képi elemet használtam, akár saját gyártású képeket is.
  • A kulcsszavak feliratozva kellett hogy legyenek a könnyebb érthetőségért.
  • A hang és a képi elemek egymást kellett, hogy felerősítsék.

Harsányi Miklós Premiere CC videóvágás

💡 Mi kell ahhoz, hogy 120 perc anyag megszülessen?

Szeptembertől decemberig készültek a filmek, 586 gigabájtnyi anyag született, 565 jpeg kép, 4 vektorgrafikus AI file, 51 psd file layerekkel és minden effektezéssel együtt, 537 pr pro file verziókkal és biztonsági mentésekkel együtt, 392 illusztrációhoz felhasznált mozgóháttér, 201 felvett 4k-s mozgókép. Előbbiek előállításához szükséges volt egy Sony 4K-s videókamera, egy nagyfelbontású monitor, stúdióberendezések, valamint egy i7-es processzorral megáldott erős videókártyás gép.

Szuper projekt volt, még sok ilyet! 📺 📹 ⏩ 🤪

OTP SZÉP Kártya kampánya

A kihívás abból állt, hogy meg kellett találni 1,25 millió embert, akiket időben kellett cselekvésre bírni. Nos ez sikerült, kaptunk is egy régiós elismerést érte! 🙂

otp szép kártya díj

Eventiada Awards-on egy arany és egy ezüst elismerést kapott az OTP Bank és a Café

2018-ban jogszabályváltozás történt, minden kártyabirtokossal újra kellett szerződnie a SZÉP-kártya-kibocsátóknak. Az OTP Pénztárszolgáltató a legnagyobb piaci szereplője a SZÉP Kártyának, 1 250 000 embert kellett így újra szerződtetni.

A SZÉP Kártyások a kártyát főképp étteremre, szálláshely kifizetésére, strandokra és fürdőkre használják fel, és aki nem szerződik, Ő nem tudja majd használni a kártyáját az adott fizetőhelyeken. Ezt mindenképp meg kellett előzni, így ügynökségen (Cafe Communications Kft.) és ügyfelen (OTP Bank Nyrt.) belül is több szálon futottak az egyeztetések a pontos marketinglépések kidolgozására.

Az én feladatom az online kommunikációs stratégia performance alapú kidolgozása volt, ami annyit jelentett, hogy költséghatékonyan el kell érni online hirdetésekkel azokat a felhasználókat, akik SZÉP Kártyások, majd Őket a landingen cselekvésre kellett bírni.

A kampány folyamán többféle platform kombinált remarketing listáit vetettünk be, öt felületen futtott a szigorúan konverzió alapú PPC kommunikáció – fókuszált célzásokkal és tudatos kizárásokkal. Izgalmas kampány volt, mert a felületek adta natív (adaptív) megoldásokat felhasználtuk, valamint a több szakaszból álló kampányt mindig finomhangoltuk az optimalizáció során.

A kampány sikerét az igazolja, hogy 90%-uk az OTP SZÉP Kártya birtokosai időben megkötötték a szerződést! 🙂 Nemcsak ez volt a hatás, hanem az is, hogy a SZÉP Kártya reputációja erősödött – ezt a 2019-es év rekord adatai támasztják alá.

Bővebben a lentire kattintva tudjátok elolvasni a cikket a markamonitor.hu-n!

Márkamonitor

PPC, SEO és analitika konferencia

Akinek kalapács van a kezében, Ő mindenhol csak szögeket fog látni. Vajon lehet-e egzakt választ adni arra, hogy mi a leghatékonyabb módszer arra, hogy vásárlásra ösztönözzünk valakit az interneten?

Bármilyen módszerben is hiszünk, bármilyen szerszám is van a kezünkben, ez a konferencia mindent visz, mert (folytatva a metafora hasonlatot) megmutatta, hogy milyen lehetőségek vannak a műhelyben és milyen eszközök a szerszámosládában.

A Digital Cube konferencián pontos képet kaptam arról, hogy milyen szempontok kellenek ahhoz, hogy kihozzuk a digitális értékesítésből a maximumot.

Digital Cube Conf 2019

Előadó Témakör
dr. Teker Orsolya Adatvédelem
Szabó László Auditálás
Szoboszlai Adrienn Stratégiák
Sólyom Balázs Adatvezérlés
Erőss Csaba Attribúció
Klausz Melinda Mérés
Sallai Dani Featured snippet
Nagy Gábor SEO forgalom
Papp Gábor konkurens SEO

Az online marketinget egy háromlábú székként képzelem el. Maga a szék anyaga a tartalom, melynek egyik lába a Fizetett hirdetés (PPC), másik a Keresőoptimalizálás (SEO), és a harmadik a Mérés (Analitika). Bármelyik láb hiányzik, a szék felborul, ha hiányzik a tartalom, akkor pedig nincs min ülni. #ígéremnemíroktöbbmetaforát

digital cube program

A konferencia másnapján Geiger Tamás a TagManageres képzésen vehettem részt, itt tanultam a legtöbbet, végigvettünk egy teljes cookie consent setupot, majd elmerültünk az enhanced ecommerce és a hotjar mérés beállításokban, azóta meglesem a Console-ban a dataLayer inspectorban a lefutásokat. 🙂 #szupervolt

digital cube conf

 

Attribúció előadás – Media Hungary

Harsányi Miklós Media Hungary 2019 előadás

A marketinges konferenciákon egyszer-egyszer elhangzik egy attribúcióval kapcsolatos előadás, mégis az a tapasztalat, hogy a legtöbb esetben alig alkalmazzák az elemzések folyamán, ritkán érhető tetten, hogy ez alapján tervezzenek, és a riportálásnál is mindig csak akkor húzzák elő a kampány menedzserek, ha valamelyik csatorna költését nem tudják egzaktan megindokolni.
Minden médiatervező álma, hogy a leghatékonyabban költse el az ügyfél pénzét, hogy aztán a médiakampány sikere nyomán minél több kimutatható konverzió találjon gazdára, aminek a gyümölcse az újabb kampánymegbízás. Aki költött már el több százmillió Forintot, elkerülhetetlen, hogy az ügyfél feltegye a kérdést, hogy mire ment el ez a sok pénz?

Egy ilyen típusú kampánynál nem elég elemezni azt, hogy a kampány csatornáinak mi volt a közvetlen hatása, hanem egy komplex rendszerbe, úgymond egy user journey-be kell integrálni a fogyasztói viselkedést, amely átível a csatornákon. Az attribúció nagy előnye, hogy megmutatja a csatornák és eszközök közötti kölcsönhatásokat, képet ad a sales funnelről. Fel lehet deríteni vele, hogy melyik platform büdzséráfordítása volt igazán hatékony, melyik csatorna milyen szerepet tölt be a vásárlási folyamatban.

Természetesen vannak még gyermekbetegségei és kihívásai a rendszernek, hiszen ahhoz, hogy a teljes útvonalat felderítsük, sok technikai akadályt kell még áthidalni. Én nagyon szeretem megnézni a rendszerekben lévő lehetőségeket, felderíteni azokat az utakat, amik a leghatékonyabban vezetnek a vásárláshoz, nem csatornaszinten, hanem komplex marketing rendszerben gondolkodva az attribúció segítségével.

Ezért tartom fontosnak a hozzárendelési modellről szóló diskurzusokat, nemrég lehetőségem volt bemutatni pár attribúciós fogást a Media Hungary-n. (Media Hungary 2019 – Hotel Azúr, Siófok 2019. május 7-8.) +Azért szeretek a Café Communications Kft.-nél dolgozni, mert egyre jobban abba az irányvektorba mutat a csapatunk gondolkodása, hogy attribúciós szemlélettel tervezzük és menedzseljük ügyfeleink kampányait.

Attribúciós modell - előadás

Harsányi Miklós CV

Előadás anyagom ezen a linken elérhető.

PPC trendek 2019

Az online marketingben fokozottan igaz a folyamatos változás, az ezzel járó marketingautomatizáció fejlődése, ezért is szeretek PPC Managerként dolgozni. Szinte közösen gondolkodunk a gépi algoritmusokkal, kölcsönösen tanulunk, és fejlesztjük egymást. Csányi Vilmos: A globális elme könyvében nagyon tetszett a bóklászó emberi elme gondolata, ahogy írja: a világháló segítségével a fontos gondolatok rendszerezhetőek lettek – egyfajta közös tudás és egybeolvasztott megszaladt szabályrendszerekben virágzó kultúra keletkezett, de én egy fél lépéssel még továbbmennék, már nemcsak az úgymond tudás, hanem az online térben lévő viselkedés folyamata is feltérképezhető és kategorizálható lett. Ebből következik, hogy mi is rendelkezünk Dan Brown: Eredet könyvében lévő Edmond Kirsch időgépével, egy olyannal amely historikus adatokból merítve prediktíven meg tudja jósolni a jövőbeli affinitását a fogyasztóknak. Sosem volt még ilyen könnyű adatot szerezni, ki kell ragadni mindig a legfontosabbat – mondhatni ez a tanulsága a Moha bácsi meséiben a Tanító-nagyító fejezetnek, elkerülve a millió adatelemzési sürgetett döntés utáni megnyugvást nyújtó Bagdy Emőke Pszichofitness gyakorlatait. #bocsideszünetvoltéssokatolvastam

Összességében köszönöm, hogy egy pár gondolattal én is hozzájárulhattam ahhoz, hogy milyen izgalmas dolgokat várhatunk 2019-től, a linkért kattints az alábbi képre:

ppc pro bejegyzés

Digitális Média oktatás

Digitális Média – oktatás a Fiatal tehetségprogramban

A Mathias Corvinus Collegium Fiatal tehetség programján belül vállaltam el Digitális Média oktatást 6. évfolyamú gyerekeknek. Általában évközben minden harmadik szombaton ellátogatok egy városba megtartani a kurzust 25 diáknak. (Szolnok, Veszprém, Pécs, Kecskemét, Miskolc, Budapest)

Mit tanulnak tőlem a gyerekek?

Az oktatás folyamán a fő hangsúly a gyakorlatorientált képzésen van, mégis az is meglepő, hogy bár Aczél Petra előadásaiból kiderült, hogy egy aranyhal 8 másodpercig tud erősen koncentrálni, és az emberek is megérkeztek erre a szintre, valamint egy témakörre 10 percig tudunk aktívan figyelni, ennek ellenére a hatodikos gyerekek a Digitális Média előadásom folyamán akár 1,5 órányi aktív figyelmet is tudnak fordítani egy részre, amikor egyszerűen beszélek Hozzájuk. Nemcsak figyelnek, de kérdeznek és érdeklődnek is.

Digitális Média kurzus mcc fit

Digitális Média kurzus Mathias Corvinus Collegium Fiatal tehetség program Harsányi Miklós

Terítéken van a

  • multitasking jelenség,
  • a digitális média hatásai,
  • újmédia remix,
  • netorika (internetes meggyőzés),
  • cyberbulling,
  • youtube alkotás,
  • fotózás és
  • weboldal analitika.

Sok olyan technikát alkalmazok, ami valamilyen módon más szemszögből és perspektívából világít rá a témakörökre. Az az érdekes tapasztalatom, hogy amit a gyerekek magukkal hoznak általában az az, hogy a mobiltelefon és a multitasking egy ellenség, a mobilozás káros, és nem vezet semmire, valamint csak negatív hatásai vannak a digitális médiának. Mindig rádöbbennek a gyerekek, hogy mennyire sokféle módon lehet alkotásra és tanulásra felhasználni az újmédiás eszközöket, és engem is lenyűgöz az a mérhetetlen alkotni vágyás és kreativitás, ami ezekben a gyerekekben él.

Kutatók éjszakája

kutatók éjszakája szolnokon

Kutatók éjszakája – Szolnok, Harsányi Miklós előadása

Idén felkértek a szolnoki kutatók éjszakáján, hogy tartsak egy kurzust az érdeklődő gyerekeknek. Folyamatosan jöttek mentek a kisdiákok, ezért az az ötletem támadt, hogy Photoshop kurzust tartok Nekik. A kivetítőn én mutattam az effektelést és a retusálást, az asztalokon lévő laptopokon pedig Ők is el tudták végezni a kiadott feladatokat.

Fiatal tehetségprogram Mathias Corvinus Collegium

MCC FIT Digitális Média

Mindig cserélődött a társaság, volt egy kisfiú, aki nagyon lelkesen szerkesztett, sorra másolta a lépéseket, de egyszer csak eltört a mécses és hangos sírásba kezdett. Rögtön odamentem hozzá, hogy segítsek Neki, megkérdeztem mi a baj, és zokogva mondta nekem, hogy nem tud olvasni. Ekkor döbbentem le igazán. A kisfiú végig tudta követni a színezéstől kezdve a filterezésen keresztül a layerekig az egész folyamatot, és a liquify-nál elakadt, mert nem tudta elolvasni a gombot, amit meg kellett nyomni. Ekkor döbbentett meg az, hogyha már ilyen fiatalon így megmutatjuk Nekik a Digitális Médiában rejlő lehetőseket, akkor később milyen nagyszerű dolgokat lesznek képesek alkotni.

Minden tanár vágya, hogy diákjai túlszárnyalják őket, szakmámból kifolyólag folyamatosan képzem magam, és hála a reklámügynökségnek, ahol dolgozom, mindig naprakész információkkal és trendekkel találkozom, így én is lépést tartok a szakmával, de én már most büszke vagyok minden diákomra, akiket az MCC-ben tanítok és taníthatok, mert ha ezen az úton mennek tovább, akkor kívánom nekik a szakmai sikerek mellett azt, hogy érjenek el hasonló örömöket, amiket én élek meg oktatásuk folyamán.

Harsányi Miklós Digitális Média kurzus oktatója

Digitális Média Mathias Corvinus Collegium

Harsányi Miklós digitális lábnyoma

Az első benyomás kialakítására csak egyszer van lehetőség. Pusztán a külcsín alapján már megszületik az emberben egy olyan szubjektív vélemény, amely hatással van a tartalommal kapcsolatos pozitív, negatív vagy semleges megítélésére. „Reddere auditores benevolos, attentos, dociles”, mondta Cicero, vagyis „a hallgatókat jóindulatúvá, figyelmessé és engedelmessé kell tenni.” (Petra, A. T.-A.-A. 2005 – Retorika. Budapest: Osiris Kiadó. p. 375)

Harsányi Miklós önéletrajza

Digitális lábnyomunk óhatatlan őrzéséhez és digitális örökségünk és hagyatékunk megóvásához hozzátartozik egy saját domaines honlap. Hiszen itt érdemeinket feltüntetve dicsérhetjük önmagunkat abban reménykedve, hogy ez által megbecsült és hasznos tagjai lehetünk az internetes társadalomnak.

Facebook LinkedInTwitter • Blog Pinterest • Flickr • Youtube

Fotós weboldalam • harsanyimiklos.hu _________________________________